|
Az agártanácsos
2009.08.19. 12:12
Ez egy történet egy agárról. AZ AGÁRTANÁCSOS
Réges-régen történt.
Egy erdélyi fejedelem kapott egyszer ajándékba a török császártól egy agarat.
Takaros ebállat volt, hegyes fejű, kajla fülű, horgas inú, de azért a fejedelem nemigen örült meg neki. - Öreg ember vagyok már én, nem járok nyulászni - mondta kelletlenül. Az ajándék agár azonban,mintha csak megértette volna a szót, hirtelen bukfencet vetett és ráesett a fejedelem csizmájára. Ott aztán úgy nyúlt végig, hogy a fejedelem alig bírtakiszabadítani a lábát.
- Ejnye, de magakellető ebállat ez! - mondta most már jobbkedvűen.
- Megismeri a jó embert, megismeri a rosszat - szólalt meg a szerecsen szolga, aki az agarat hozta. - Körüludvarolja, aki jó, megmorogja,aki nem jó.
- No, ilyen tudománnyal kevés ember dicsekszik, ugye, urak? -fordult nevetve a fejedelem a tanácsosaihoz. A tanácsurak is elnevették magukat s körülcirógatták a kutyát.
- Tartsunk tanácsot, fiam!
Az apród kinyitotta a benyíló ajtaját s beeresztette az agarat.Akit az nagy jókedvében körültáncolt, az megkapta, amit kért. De akire rossz kedvében rámordult, az hiába koptatta a küszöböt.
- Nem tehetek a bajodról - intette el maga elől a fejedelem.
- A főuraknak ilyenformán sok bosszúságot szerzett a nagy tudományú állat. Hiába ajánltak akárkit a fejedelem jóindulatába, ha az agár jóvá nem hagyta. Zúgolódtak is miatta sokat, hogy csúffá teszi őket egy oktalan ebállat.
- Az egész világ kineveti az erdélyi agártanácsost - mondogatták haragosan. Amire a fejedelem rendesen azt válaszolta:
- Mit tehetek én arról, hogy az a leghívebb szolgám? Azt ugyan meg nem vesztegetheti senki ember fia!
Erre aztán az urak is jobbnak látták elhallgatni. Ami igaz, igaz: annak az ostoba agárnak hiába kínálnák akár vékával az aranyat. Azért mégis azt ugatná meg, akit akar.
- Megugatja biz az, akit nem akar is - mosolyodott el egyszer az ilyen beszédek hallatára a fejedelem apródja. S megvigasztalta a főurakat, hogy majd megvesztegeti ő az agártanácsost, csak bízzák rá.
Másnap reggel, alig lépett a fejedelem a tanácsházba, mindjárt azagarat követelte.
- Rég itt szűköl az ajtón, nagyságos uram - mondta az apród s beeresztette az agarat. Az pedig abban a percben olyan rettenetes üvöltésben tört ki, amilyent még nem hallott a fejedelmi palota.
- Mit jelent ez, fiam? - kérdezte megütődve a fejedelem.
- Azt jelenti, nagyságos fejedelem, hogy kettőnk közül valamelyik nem igaz ember.
Az agár pedig morogva, csaholva, a szemét szikráztatva, a fogát csattogtatva ugrott neki a gazdájának. A fejedelemmegdöbbenve húzódott félre a nekidühödött állat elől. Nem ért az semmit. Mentől jobban csitította volna szép szóval, annál szilajabban ugrált rá. S nem is csendesedett el addig, míg le nem kapott két nagy nyúlfület a köntöse hátáról.Azokkal aztán nagy megelégedetten bebújt a trónszék alá.
- Illetlen tréfa volt, fiam, de megbocsátom. Megtanultam belőle,hogy a fejedelmek még a kutyájuknak se hihetnek, mert azt ismegvesztegetik.
Attól fogva az agártanácsosból közönséges agárkutya lett. Az apródnak segített nyúlászni és sose panaszkodott régi méltósága elvesztésemiatt. De nemsokára az emberek visszasírták az agártanácsost!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
