Meg kell jegyeznem, hogy ma, Magyarországon nem igazán ismerik a magyar agarat, a nemzeti kuytafajtáink egyikét! Ez elég nagy szégyen, tekintve, hogy egyik legősibb magyar kutyafajta. Ha sétálok a kutyámmal az utcán, sokan nem ismerik fől, milyen fajta, kérdezik, hogy keverék-e. Volt, aki a pitbullal keverte össze!

Van, aki tudja, hogy agár, de nem tudja, hogy van olyan, hogy magyar agár, mert azt hitte egyfajta agár van, az angol. Kevesen is tartják, mert sokan azt hiszik, semmit nem tud, csak futni, nem jó a szaglása és legyilkol mindent ami mozog. Ez NEM igaz!

A magyar agárról bevallom, én sem sokat tudtam, csak annyit, hogy futókutya. De sokkal több annál! Egy igazi társ, sokaknál (mint nálunk) családtag. És tud nyugton maradni, sőt!

Lakásban egészen nyugodt, nem ugrálja össze a szőnyegeket, kanapékat, hanem csendesen fekszik, amíg nem hívják sétálni játszani. Nem ugatós, nem harapós, hiszen vadászkutya, arra tenyésztették ki, hogy megfogja a nyulat, nem pedig arra, hogy ugasson, harapjon. Barátságos, szelíd kutya. Nem tudom, ki mondta, hogy nem jó a szaglása! 

A kutyának sokkal jobb az orra az embernél, tehát nem lehet rossz szaglása a mi szemszögünkből nézve. HA más kutyákkal hasonlítjuk össze, biztos van, amelyik jobban szagol, mint a magyar agár, de azért nem mondom, hogy semmit sem tud kiszagolni. A miénknek érdekes módon nagyon is jó a szaglása, messziről kiszagolja a nyulat, macskát és más állatokat. Talán abból adódott a tévhit, hogy nem jó a szaglása, hogy szemmel vadászik. Ez igaz, hisz a pusztában szemmel kereste meg a nyulat, de ha nem látja, csak érzi, akkor is meg tudja találni, mert rákényszerül, hogy ne a szemét használja. 

Kekkó fogott már úgy nyulat, hogy csak a szagot követte és az utolsó métereken sprintelt utána, és nézte a szemével.

És nem olyan, hogy csak a futás, csak a rohanás. Lehet csak ülni mellette és simogatni, nem szalad el. És elég okos is, csak makacs. Tudja, hogy mit kéne csinálni, de ha nincs kedve hozzá, akkor csak a csoda segíthet. Nincs kedve, nincs kedve. De általában VAN kedve. Sőt, túl lelkes.

Ha boto dobálok neki, rögtön kettőt hoz vissza, játék előtt ugrál, mint egy bakkecske, ha messzire visszük futni, úgy rohangál, mint a bolond.

És olyan önérzetes, hogy csak na. Ha úgy érzi nem kap elég figyelmet, fogja magát, megsértődik. Elegáns testtartással elvonul, mint egy királynő, és várja, mikor óhajtunk végre vele foglalkozni.

Viszont akkora tolvaj, hogy csak na! Lehet, hogy az a baj, hogy túl idős korában (2 évesen) kaptuk, de le nem lehet nevelni a lopásról. De más agaras is mesélt nagy lopós történeteket a kutyájáról. Ha mi ott vagyunk, teteti a kisangyalt, akinek eszébe sem jutna ellopni a kaját, á dehogy. De amint elfordulunk, rögtön hamm, itt egy kis husi, ott egy sajtdarab, majd mikor számonkérjük rajta, akkor néz, mint aki nem tud semmit és gyanúsan nyalja a szája szélét, majd elsomfordál. 

Nem mondom, hogy tökéletes kutya, nem is egy mintapéldány, de egyéniség. KEdves, ugrabugra, játékos, kajla és többnyire jól viselkedik. Imád úszni, akkora hasasokat ugrál, hogy nézni is fáj, de ő élvezi. Na és búvárkodik! Én még ilyet nem láttam. Lebukik a víz alá, majd egy marék kővel a szájában jön és könyörög, hogy dobjam már el valamelyiket.

Én csak ajánlani tudom, ezt a nagyszerű kutyát, szerintem kaland vele az élet. Nem hibátlan, de ki az? Mindenesetre én nagyon szeretem a magyar agarakat, mert annyira egyediek és mind külön egyéniség. Mint egy barát.