Nos, Kekkó. Ő az én magyar agaram, aki most négy éves. Nagyon aranyos, kajla kutyus, és különös, az is, hogy hogyan került hozzánk. Tehát, először is, ha valakit tényleg érdekel, hogy ki ő, akkor van itt egy egész menü, ami vele foglalkozik. Az agár a csodabogár menüpontban olvashatsz róla vicces történeteket, amik a Kekkó menüpontba is fel lesznek töltve. Most azt írom le, hogyan került ő hozzánk.

Hát igen hol is kezdjem?

Kekkót Szilveszterkor fogadtuk örökbe, mert már régóta akartunk egy kutyát. Először menhelyről akarunk szereni, de aztán apa kijelentette, hogy magyar agarat szerez, ha törik, ha szakadt. Találtunk egy hírdetést ahol magyar agarat ajándékba adnának. Én és a tesóim igazából nem nagyon akartunk agarat, jobban örültünk volna, ha kapunk egy aranyos kis keveréket, vagy egy vizslát, mert az agárról nem volt jó véleményünk, hisz alig tudtunk róla valamit. Azt gondoltam, én agarat nem kérek, girnyó és folyton futni akar, nem játékos és leöli az állatokat. De Kekkó megcáfolta ezeket a hírheszteléseket. Elmentünk megnézni a kuytust, azaz Kekkót és rögtön megszerettük. 

Első benyomás tényleg az volt, hogy hű de sovány, de nem lehet csodálni, hiszen egy másik, dús bundájú, ugrabugra kutyussal tartották együtt és mellette csontsoványnak tűnt, na meg arisztokratának. A másik kutya ugrált, ugatott, mint az őrült, a saját farkát kergette. Kekkó meg ránk nézett, mintha azt mondaná: Minek ez a felhajtás? Ne strapáld magad, öregem! És lassan, méltóságteljesen felénk sétált.

Második benyomásom az volt, hogy úgy csóválja a farkát, hogy mindenbe beleüti és olyan dobkoncertet rendez, hogy öröm nézni. Később, mikor már elhoztuk, és sétáltattuk, egy bácsi mellett mentünk és a kutya úgy csóválta a frakát, hogy a bácsit majd leverte a lábáról. Meg is jegyzte az öregúr, hogy gumibotnak is beválik. Azóta rajta ragadt ez a név, így becézzük: Gumibot :)

Harmadik benyomás pedig az volt, hogy annyira szaglászott, hogy úgy tűnt, mintha elfintorítaná az orrát. És mellé az a nézés... Egyedi kutya volt. A kocsiban csak ült és lelkesen lihegett, kíváncsi volt, most milyen kaland következik.

Később jobban megismertük. Nagyon aranyos, ugrabugra, játékos kutyus, mindig hozza a labdát, a botot, hogy dobjuk már el, játsszunk vele! Imád futni, hízeleg mint egy macska, és kaját lop és kunyerál. Ekkora tolvajt én még nem láttam! Lelopja azt asztalról is az ételt, ha úgy hagyjuk! És olyan pofát vág, hogy az ember rögtön tudja, ajjajj, Kekkó valamit megevett. Ha jókedve van bepörög, úgy cikázik körülüttük, hogy csak egy centivel kerül el minket és szinte csak egy foltot látni belőle. Máskor meg hempereg a füvön és ugrál.

A botok ősellensége. Ha lát egyet hozza, aztán ha eldobjuk neki kényelmesen elterül a füvön, elkezdi módszeresen rágni. Először legallyazza, aztán lehántja a héját, feldarabolja, majd forgáccsá rágja.

A macskákat kergeti, juj, de nagyon. Nem ugatós, de ilyenkor kibújik belőle a vadász. Ugat, morog és rohan a macska után. Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt még az utcában macskagyilkosság. De mást is csinált ám! Átszökött a szomszádba, kiásta magát a kerítés alatt és megette a macskakaját! És meggyilkolta az egy szem kakasunkat is. Bezzeg a csirkéket nem bántja! Hát ilyen Kekkó!

A magyar agarat mindenkinek ajánlom, mert lakásban is elvan, nem ugrál föl a bútorokra és nem rohangál, hanem mint egy arisztokrata, elnyúlik a szőnyegen és néz. Az udvaron már más a helyzet, csak nagy kertbe javasolt, mert futnia kell nagyon sokat. De nem futóbolond, tehát csak akkor fut, ha valaki foglalkozik vele és lehet őt csak simogtani is, nem olyan, hogy elfut, ki a világ, te meg fuss utána. Egy olyan igazi családi kutya is lehetne, hiszen a gyerekeket szereti, nem ugatós, nem harapós. Szelíd, barátságos, játékos. Tehát a magyar agarat mindenkinek ajánlom, akinek van ideje foglakozni egy ilyen kutyával, mert nagyon megéri!

Hát ez Kekkó! Ha többet akarsz megtudni róla, van még sok történet Kekkóról, olvasd el!