A furfangos agár

A magyar agár furfangosságáról álljon itt egy történet a háború elôtti idôkbôl:

„A gyerekek a vakáció végével Pestre mentek tanulni a szegény kiskunsági tanyavilágból. Mihály bácsi, a birtok mindenese így szólt a fiúkhoz:

Aranyat kéne adnom nektek, de forintra sem futja. Nektek adom Bugát, az agarunkat. Buga úgyis csak nyûg a tanyán. Alszik, vagy csámborog a határban, mert itt bizony senki sem agarászik. Gyönyörû állat. Reggel elviszitek Pestre. Két-három hétig csak kószáljatok vele az utcán, hogy kiismerje magát, tudja, hol laktok. Mindennap adjatok neki cukrot, mert majd megveszekedik érte, úgy szereti. Aztán eladhatjátok akár hetente egyszer, mert kezeskedem: akár a pokol fenekérôl is visszaszökik! Mi is odaajándékoztuk már túl a Tiszára, Dunára, de mindenhonnét hazaette a fene. Értjük-e?

Három hét múlva Buga levizsgázott. Jobban ismerte Pestet, mint a fiúk a tenyerüket. Október közepén adták el egy századosnak tizenöt forintért, ami akkoriban szép pénz volt. Mikor hazaértek, Buga már ott vakarózott a kapualjban. Aztán eladták minden héten, majd vérszemet kaptak, és hetente kétszer-háromszor is. Többnyire vénkisasszonyok, földbirtokosok, bankfiúk vették meg, isten tudja hányan. Egyszer jön ám a földbirtokos, csikorog a foga is:

Az istenit az apátoknak, én már megvettem tôletek egyszer ezt az agarat!

Hát persze, azóta is magát keressük, bácsika, ihol az istráng, oszt vigye!

Megy a birtokos, örül a szíve, húzza a kutyát. Mikor száz méterre érnek, elkezd az egyik fiú sípolni az agárnak. Egyszer csak Buga elkezd hátrálni, húzza a tajtékzó birtokost. Feszül a zsineg; a kutya odakap, és egy szempillantás alatt kettéharapja. A földesúr elvágódik, a fiúk meg elsepernek Bugával együtt, de sebesen ám! Az utca meg ôrjöng a nevetéstôl.

Így nem megy tovább – gondolják a srácok –, mert Bugát már minden kutyabarát, gyerek és rendôr ismeri. Ellenben szépen befestették. Elôször szép nagy sárga foltokat tettek rá, majd az egészet sárgára kenték. Késôbb a sárga alapra fekete foltokat, végül az egészet feketére. Öröm volt nézni. Úgy vették, mint a cukrot.

Egyszer aztán Buga véletlenül a tükör elé állt. Mikor meglátta magát, ijedtében az ágy alá bújt. Ettôl kezdve folyton mosakodott és dörgölôzött. Mikor aztán látta, hogy semmi nem segít, szörnyen megharagudott. Elkezdte kaparászni az ajtót. Mikor kiengedték a fiúk, meg sem állt a kiskunsági tanyáig…”