Magyar agár Hungarian Greyhound A mai felfogás szerint az agár versenyzésre termett, amolyan "galoppkutya", holott nem volt ez mindig így...   Az agár a lőfegyverek megjelenése előtt rendkívül értékes segítségnek bizonyult a vadak elejtésében. Értékét, fontosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy szinte minden nemzet igyekezett kitenyészteni saját agárfajtáját, melynek az adott földrajzi, éghajlati, domborzati viszonyai között leginkább hasznát vette a vadászat során. Hazánk több okból is büszke lehet a magyar agárra, hiszen azon kívül, hogy egyike legrégebbi nemzeti kutyafajtáinknak, Magyarország igen komoly agarászhagyományokkal bír, melyek nálunk maradtak fenn a legtovább európa országai között.   Szemesnek áll a világ Elöljáróban tudni kell, hogy az agarakkal történő vadászat egyike a legősibb vadászati formáknak. Nyilvánvaló, hogy a füves szteppék vándorló népeinek komoly gondot okozhatott a pusztán fellelhető vadak elejtése. A kor fő fegyverének számító íj gyors és csendes volt ugyan, de találati pontossága a távolság növekedésével romlott, ugyanakkor a nagy, nyílt térségen nyilván nem volt egyszerű a vadak becserkészése. Szükség volt tehát egy olyan hatékony "vadászfegyverre", mely nagyobb távolságból is képes mértani pontossággal lecsapni a kiszemelt áldozatra. Ekkor léptek színre a sólyomszemű, villámsebes agarak. E kutyák vadászati stílusa - egyedülálló módon - a látáson és gyorsaságon alapszik. A másodperc töredéke alatt bemérik a felpattanó áldozatot, majd robbanórajtot vesznek, és eszeveszett tempóban üldözni kezdik. Csúcssebességük lélegzetelállító: elérheti a 70-80 km/h-t, mellyel az állatvilág harmadik leggyorsabb szárazföldi állataiként tartják őket számon, közvetlenül a gepárd és a Thomson-gazella mögött. A fékeveszett üldözés a zsákmány végkimerüléséig, vagy annak megragadásáig tart. Mindeközben a vadász lóháton követi a kutyákat, hogy a hajsza végeztével segítséget nyújthasson agarainak, majd megszerezze az addigra - ha nem is konyhakész, de - többnyire kimúlt vadat. A magyar agár kialakulásáról számos elmélet kering, és ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni köztük. Tény, hogy a nomád népek kutyái között akadtak, amelyeket a futó vad elejtésére használtak. Valószínűsítik, hogy a magyar agár ősei a népvándorlással kerültek a Kárpát medencébe, ahol helyi, majd később török, azaz keleti agárfajtákkal keresztezve, európa közepén létrejött a fajta ősi típusa, mely erősebb csontozatú, tömegesebb volt, mint nyugatirokonai. Bár fizikumából adódóan valamivel "lassabb" volt, kitartása és a terep iránti igénytelensége pótolta sebességbeli hiányosságait. Különösen nagyra értékelték ezt az uralkodó osztályok, akik - "székdobálós" kibeszélő-show hiányában - mindenfajta vadhajszával vezették le a hatalommal járó feszültséget. Ekkor különösen nagy hasznát vették a magyar agárnak, aki szívósan üldözte a nyulat, rókát, őzet, szarvast, sőt többedmagával leterítette a legvérmesebb vaddisznót is.   Arisztokratából vadorzó Az agarászat és a magyar agár karrierje fényesen emelkedett, és még a reformkorban is előkelő úri kedvtelésnek számított a szélvész módjára száguldó kutyák lóháton való követése. Az agarászat rangos társadalmi eseménynek számított, és a magyar agarat számtalan festményen a főúri lakomák vagy vadászatok állandó és nemes kísérőjeként ábrázolták. Bár nemzeti kutyává a reformkor és Széchenyi István tette, ugyanakkor a modern kor szele komoly csapást mért a fajtára. A lóversenyzéssel együtt érkező agárversenyzés felfutó divatjával egyidőben ugyanis az angol telivérekkel együtt megérkeztek hazánkba az első angol agarak is. Noha terepen, éles helyzetben a magyar agár minduntalan bizonyította igazi erényeit, ám a pályaversenyek követelményei a könnyedebb testfelépítésű és gyorsabb "ángélusoknak" kedveztek. Gyorsaságának fokozása érdekében elkezdték angol agárral keresztezni, ezért az addigra kialakult fajta jellegzetességei némileg elmosódtak. A következő csapást a II. világháború, illetve az azt követő jogi szabályozás mérte a fajtára. A világégés éveiben az agarak nagy része elpusztult, elkallódott, a háború után pedig betiltották az agaras vadászatot. Ekkorra a magyar agár állománya drasztikusan megcsappant. A sors furcsa fintora, hogy ha nem is önzetlenségtől vezérelve, de a teljes kihalástól az orvvadászok mentették meg. A vadállományt engedély nélkül fosztogató rabsicok között nagy megbecsülésnek örvendett a jó agár, mely hangtalanul és villámgyorsan levadászta a "napi betevőt" - náluk elsősorban a kutyák vadászati értéke dominált, ezáltal tudtukon kívül is abban a formában őrizték meg a magyar agarat, ahogyan, amilyen céllal egykoron kialakult. A tőlük vásárolt kutyákkal kezdték meg a fajta rekonstrukcióját és ősi típusának feltámasztását a magyar agár elkötelezett hívei, élükön Szigethy Kálmánnal, 1963-ban. S bár a fajta népszerűsége addigra lecsengett, áldozatos munkájuknak hála 1991-ben újjáalakult az Országos Agarász Egyesület, majd '99-ben létrejött a Tiszántúli Agarász Egyesület.