Hogyan tovább magyar agár?

A magyarság történetét végigkísérte a vadászemberek mellett sebes nyílvesszôként száguldozó szilaj, kitartó fajtánk a magyar agár. Talán az öreg kontinensen hazánk büszkélkedhet a legnagyobb múltra, hagyományra visszatekintô agaras vadászatokkal. A honfoglalás korától az 1940-es évek közepéig szinte eredeti, ôsi formájában mûvelték mind a nemesi, mind a „pórnép” körében rendkívül népszerû agarászatot. A háború után megszületô vadászati törvény tiltotta az agarakkal történô vadászatot. Ezzel egyidejûleg a hivatását, hagyományos alkalmazását veszített kutyafajtánk megbecsültsége folyamatosan csökkent, hiszen a magyar agár nem az a fajta, ami a hobbi tartásra született. Ez a leáldozó pálya odáig mélyedt, hogy az 1960-as évek elejére a törzskönyvezett magyar agár állomány létszáma jelentôsen visszaesett.

A törvény által üldözött, a közvélemény által lenézett rapsicoknak (orvvadászoknak) köszönhetô a fajta megmenekülése a kipusztulástól. Az ország elszigetelt régióiban tovább élt az apáról fiúra szálló vadászati hagyomány alkalmazása. A titokban végrehajtott agaras hajszák célja a hús szükséglet biztosítása a család részére. Mivel az éhség nagy úr, ezért a jól vadászó agárnak becsülete volt. A természetes terepviszonyok között verhetetlen vadászagár, a magyar agár fajtatiszta továbbtenyésztését a maguk egyszerû módján, – elsôsorban a vadászati képességekre szelektálva –, megoldották. Az egyik ilyen fellegvárnak Nagyecsedet és környékét tartották. 1962–63-ban Szigethy Kálmán az innen beszerzett három agárral kezdte rekonstruálni a régi típusú magyar agarat. Az egyik a Császár névre hallgató, Sugár és Madár szülôpártól származó kutya, a másik Császár és Lepke kölyke, név szerint Cudar. A harmadikról nincs információm. E három eb B törzskönyvet kapott, majd a fajta génállományának bôvítésében jelentôs szerepet játszott. Az elkövetkezendô évtizedekben nem történt jelentôs áttörés a magyar agár felkarolása, népszerûsítése terén. A néhány küldetéstudattól áthatott, megszállott tenyésztô dicséretes elhivatottságát visszavetette a fajtát övezô elkeserítô érdektelenség. A pályaagarak kiemelkedô eredményei sem hozták lázba a kutyaszeretô hazánkfiait a haladéktalan agárvásárlás ügyében. Talán mert a magyar mentalitástól, agaras hagyományoktól kissé távolabb álló megmérettetése ez a fajtának. Tény, hogy napjainkig a már említett Szabolcs- Szatmár-Bereg, illetve Somogy megye eldugott települései jelentették az eredetihez közelálló küllemû magyar agár genetikai bölcsôjét. Innen az 1904-es standard-nek megfelelô, több agaras által az ôsi magyar agarat leginkább megtestesítô egyedeket szerezhettek be. Sajnos ezt az amúgy is szûkös bázist végveszély fenyegeti. Ukrajnából érkezô kupecek értékükhöz mérten szemtelenül csekély összegekért felvásárolják, és viszik ki az országból a fajta legszebb felnôtt példányait. Ha a folyamat így halad és nem tesznek semmit az agarat féltôk e sajnálatos tendencia megállítására, akkor kongathatjuk a vészharangot a magyar agárért.

A magyar pásztor kutyák közül a mudi és a pumi, hasonlóan az agárhoz kilátástalanul cudar helyzetben élt, létszámát tekintve mélyponton állt. A kilencvenes évek közepétôl elindult szisztematikus népszerûsítés, és tenyésztôi munka révén napjainkra kilábalt válságos helyzetébôl. Az eredmények elsôsorban a munkaképességek elôtérbe helyezésének, és minden lehetséges fórumon történô bemutatásának köszönhetô. Gondolok itt az ügyességi bemutatók és a terelô versenyek térhódítására, meghonosodására. A magyar agár megmentésére a 24. órában szinte mentôövként érkezett a Földmûvelési Minisztérium rendelete, ami bizonyos keretek között engedélyezi az agarászatot. Az agár élete mindig is a munkához, a vadászathoz kötôdött. Hanyatlása, létszámbeli megcsappanása az agarászat betiltásával kezdôdött. Most itt a lehetôség, talán még nem késô, hogy egy szervezett, átgondolt koncepcióval a vadászmezôkön újra felfelé ívelhessen a magyar agár jövôje. A természetes körülmények között megrendezett agarász versenyek, bemutatók jelentôs vonzerôt, népszerûsítési tényezôt jelentenének a fajta számára. S talán nem lehetetlen, hogy a puskás vadászok is kedvet kapnának ehhez az ôsi szép sporthoz, és vizslájuk mellett egy- egy arra érdemes vadász agárnak is kenyeret és munkalehetôséget adnának. Ezáltal a magyar agár állományt szép lassan felduzzaszthatnánk. Véleményem szerint a rapsicolók körébôl is jó néhány elôrelátó agarast felszippanthatna a legalizált agarászati lehetôség, hiszen egy-egy vadászaton kiemelkedô agár a tenyésztôi munkában is favorizálható lehetne, ezáltal tulajdonosa erkölcsi és anyagi értelemben is jól járhatna.

Nézzük meg milyen törvényi feltételei vannak az agarászatnak. Az elsô, és legfontosabb, hogy a vadászkutya fajták között elismerték az agarat, de kizárólag csak a magyar agarat. Az agarászok és a vadászterületért felelôs vadásztársaság közötti megállapodás, szerzôdés szükséges az agarászathoz. A magyar agárnak rendelkeznie kell törzskönyvvel (jó a B törzskönyv is), valamint képesség, és vadászati alkalmassági vizsgával. A kutyatulajdonosnál a vadászvizsga és az érvényes vadászjegy alapfeltétel.

Eddig két szervezett, nagyobb szabású agarászatról hallottam a közelmúltban. Az egyiket 1998 decemberében Szolnok mellett, a másikat 2000 októberében Hortobágyon rendezték kilenc, illetve tíz magyar agár részvételével. Szinte kivétel nélkül minden egyedben megmutatkozott a nyúlûzési hajlam.

Az agarászokkal történô beszélgetéseim alkalmával felvetôdött az agarászat erkölcsi, etikai, állatvédelmi szempontból történô vizsgálata. A kívülállók, vadászok, vadásztársaságok vezetôi közül jó néhányan a vad kíméletlen hajszájával, háborgatásával, mészárlásával vádolják az agarászókat. E vádakat az agár tulajdonosok kategorikusan visszautasították. Kijelentették, hogy az agár talán tíz felserkent nyúlból egyet-kettôt ha megfog. Ezek általában a nyúlállomány legkevésbé életrevaló példányai. Valahol a természetes szelekcióhoz hasonlították. Megjegyezték: Mennyivel etikusabb a vadászok által magaslesrôl kikémlelt, a csúcstechnikájú infravörös távcsôvel felszerelt fegyverekkel kilövetett vadak elejtése, ahol a menekülésre fikarcnyi esélye sincs az állatnak? Vagy az olyan nyúlhajtásnak, ahol a terület tapsifülesei a menekülésük útját elzáró nyúlhálóban végzik? A vadászatokon eldördülô fegyverek ropogása legalább akkora riadalmat kelt a vadban, mint a nesztelen agár hajszája.

Tény az agarászat engedélyezett újra. Az agártulajdonosok, és szimpatizánsok feladata, hogyan fordíthatják ezt a sokat sejtetô lehetôséget a magyar agár javára, mert tartunk tôle további esély elvétve akad még.

Magyar agár

Ez a fajta többször átélt már látványos felemelkedést és látványos bukást is, oly mértékben, hogy már kihaltnak tekintették. Mindig akadtak azonban megszállottak, vagy a fajtának volt szerencséje, de eddig elkerülte végzetét.

Mint éles szemû sólymok, úgy pásztázták szemükkel a ligetes-fás somogyi vidéket az agarak. Csendesen lopózva araszoltunk a patakhoz vezetô vadváltó felé, melyen az erdô lakói inni járnak. A két kapitális méretû magyar agár vadat sejthetett a közelben, olyan izgatottan nyújtogatták hosszú nyakukat a csapás irányába. De meglehet, csak az ereikben csörgedezô ôsi vadászszenvedély forralta vérüket, amit az eldugott somogyi faluban élô cigány rabsicok kezén nap mint nap felpezsdíthettek. Több száz kilométeres autózás után bukkantak rá a magyar agár megmentésére és feltámasztására felesküdött barátaim erre a két csodálatos jószágra. Most itt vagyunk „élesben”, bevetés közben. Itt, ahol a kutyáik vadásztulajdonságát magasztaló romák bizonyítani akarták, hogy az agarakról szóló történeteik nem légbôl kapottak.

Lélegzetvisszafojtva megkerültünk egy facsoportot. Az utolsó fák takarásából a tágas tisztáson ôzcsoportot pillantottunk meg. A mennyei csendet a pórázról lecsatolt agarak robbanásszerû startja törte meg. Elkezdôdött a ragadozószenvedély szította eszeveszett hajsza. Az ôzek meglepetten rebbentek a hozzájuk legközelebb fekvô liget felé, de a csíkos agárnak sikerült egyet leszakítania a menekülés útvonaláról. A visszafordított suta valósággal „karjaiba szaladt” a fifikásan hátrébb maradó fakó kutyának. Rövid, egyenlôtlen küzdelmet sejtetô vágta után lemarta a vadat, s a közben segítségére sietô tigriscsíkos közremûködésével kirázta a lelket az ôzbôl.

Történelmi vadászkutyánk

Az elszánt, furfangos vadász, a magyar agár története rendkívül színes és gazdag. Kialakulásáról számos elképzelés látott napvilágot. Egyes nézetek szerint a magyarság a Kaszpi-tenger környékén az ott élô, magas vadászati kultúrával bíró perzsa és kaukázusi népekkel kapcsolatba kerülve ismerkedhetett meg az ázsiai agártípussal. Ezeket a kutyákat magukkal hozva érkezhettek a Kárpát medence területére. Mások véleménye az, hogy az európai rövidszôrû agarak Kis-Ázsiából vagy Észak- Afrikából származnak, és római valamint egyiptomi közvetítéssel jöttek az öreg kontinensre. A lényeg az, hogy Európa közepén létrejött egy sajátos agártípus: erôsebb csontozatú, tömegesebb izomzatú, lassúbb, de ugyanakkor kitartóbb, mint a nyugatabbra élô agarak Régészeti leletek már az Árpád-korból is tanúskodtak az agár jelenlétérôl ôseink mellett.

Államalapító István királyunk idejében a német ritterek (lovagok) kedvenceikkel, az agarakkal érkeztek magyar földre. ôk teremtették meg a hazai nemesek körében az agarászat divatját. Az Árpád-házi királyok uralkodása alatt mindenfajta vadhajsza kedvelt tevékenység volt: a sólymokat, agarakat, kopókat nagyon becsülték. Késôbb, Hunyadi Mátyás királysága alatt tetôfokára hágott a kutyás vadászat. Mátyás maga is kitûnô lovas és vadász hírében állt, aki felettébb kedvelte az agaras futtatásokat. Az igazságos király halála után azonban az ország feldarabolása többek között a királyi vadászatoknak is véget vetett Magyarországon. Az elszigeteltebb vidékeken – a Felvidéken, valamint Erdélyben – azonban tovább agarásztak a nemesek. I. Rákóczi György fejedelem és Bornemissza József erdélyi nagyúr is elsôrangú lovas- és agarászhírnévnek örvendett. Az utóbbi 25 pár agárral vadászott farkasra. Ez a nem mindennapi feladat hatalmas igénybevételt támasztott az agarakkal szemben. „Ha az agár feledni tudja véres talpait és szerteszét szakajtott lábujjait a nyúl, vagy ôz láttára, csakis akkor részesül méltó pártolásba. Kevésbé kitûnô társai eltávolíttatnak” – vallották a korabeli agarászok.

Tündöklés és hanyatlás

Igazán nemzeti kutyafajtává Széchenyi István, a reformkor nagy alakja tette az agarat. Javaslatára sorra alakultak az agarászegyletek: 1844-ben Budapesten, 1846-ban Gyôr-Komárom és Abaúj megyében. A vadászatokon gyakran több mint száz lovas száguldott a vadat ûzô agarak után. Az ország jelentôs személyiségei gyûltek össze ezeken az eseményeken, ahol természetesen idôt szakítottak a haza dolgainak megtárgyalására is. Az agarászatok tehát a reformkor jelentôs színhelyei voltak.

Hamarosan, az angol telivér lovak hazánkba érkezésével egyidôben megkezdôdött a gyengébb fizikumú, kevésbé kitartó, de lényegesen gyorsabb agárfajta, az angol greyhound behozatala. Ezzel az évszázadok során kialakult, egységes magyar agár sorsa megpecsételôdött. Az agárversenyek létrejöttével elkezdôdött a két agártípus keresztezése. Ha az agártulajdonos nyerni akart, kénytelen volt a sebesebb greyhound vérét kutyáiba vinni. Ebbôl kifolyólag szakmai viták sora került terítékre Podmaniczky Frigyes, a „kockás báró”, az angol agár nagy pártolója, és Retsky András meg a mögéje tömörülô öreg agarasok között. Retskyék a kitartóbb, „gyôzôs” magyar agarat kedvelték. Tény, hogy a magyar gyepet ezután elözönlötték a félvér és a fajtatiszta angol agarak.

Parázs a hamu alatt

A huszadik században a vadgazdálkodás átalakulásával és a parlagon hagyott területek megmûvelésével fokozatosan „szûkült a gyep” az agaras hajszákhoz. Ez az évszázados hagyományokkal büszkélkedô, a magyarságra oly jellemzô vadászati tevékenység hanyatlani kezdett. A II. Világháború alatt az agarak elkallódtak, de szerencsére néhány elszigetelt területen – leginkább az orvvadászok kezén – megmaradt egy-egy példány. Az utolsó agaras nyulászat 1944-ben, Törökszentmiklóson került megrendezésre.

A háború után a magyar agár megmentését szívügyüknek tekintôk felkutattak néhány, a fajtajellegnek megfelelô kutyát, és ezzel megkezdôdött a tenyésztés, az ôsi fajta feltámasztása. Az elkövetkezendô idôben az agaras vadászatok tiltott tevékenységnek számítottak, mégis számos öreg agarászban, akik még nem felejtették el a régi szép idôket, tovább élt a vágy az ôsi tevékenység után. Ma, a körpályán elektromos nyúl után loholó agarak korában a nosztalgiázó gondolatok végre testet ölthettek: 1998 december 6-án, 54 év után elôször az Országos Agarász Egyesület Szolnok határában agarászatot rendezett. A fél évszázadon át titkon pislákoló láng újra lobog…