Első

Egyszer lementünk a nagypapám régi házába, és Kekkót is vittük. Estére bezártuk a pajtába, egy tál vízzel, meg egy pokróccal, gondoltuk, majd jó lesz neki ott este. A szomszéd (akivel a kert közös volt), mondta, hogy reggelre zárjuk be a kutyát, mert hajnali négykor megy dolgozni, és el ne szökjön, hát így került a pajtába.

Lefeküdtünk aludni, egyszer csak arra ébredünk, hogy a szomszéd (mellesleg taxisofőr) bekiabál a nyitott ablakon, hogy zárjuk már be a kutyát, mert megy dolgozni és ha kinyitja a kaput elszökik. Félálomban odamorogtuk, hogy ne aggódjon, be van az zárva, este bezártuk, hagyjon aludni. Dehogy volt bezárva! A kis disznófülő kutya, fene tudja hogyan, de kiszökött az alvóhelyéül kijelölt pajtából,  és ott csóválta a farkát a szomszédnak, alig bírt magával a boldogságtól, hogy ilyen ügyesen kiszökött!

Mi meg elképedve bámultunk egymásra, hogy hogy a csudába szedte ki magát onnan, mikor az ajtó be volt reteszelve.

Akkor belenyugodtunk, hogy  jó, most néhány napig, aludjon a házban, de csak a folyosón és csak is a kivételes helyzet miatt. Bezártuk a szobaajtót, a kutya magával elégedetten lefeküdt aludni. Na reggel mi volt az első dolog amit megpillantottam? Hogy ott fekszik a Kekkó a lábunknál és ugrál, hogy keljünk föl! Hát ennyit az agarak bezárhatóságáról!

Második

Mikor Kekkó idekerült bebiztosítottunk minden kerítést, legalábbis mi azt gondoltuk. De Kekkó minden nap más szomszéd kertjét fedezte fel. Nem telt el négy nap és már minden szomszédnál tiszteletet tett. Féltek a szomszédok, hogy még meg találja enni a macskájukat (fura, de mindnek volt macskája), vagy odakakil a kertjükbe. De nem a macskát ette meg az kutya, hanem a macska kajáját! Ezt onnam tudom, hogy egyszer egy macskakajás dobozt hozott haza, egyszer pedig láttam is, mikor ette. Hát igen. Éheztetéses módszerrel dolgozik, jegyezte meg apa. Mi meg vigyorogva bámultuk a kutyánkat, aki majd odavolt ötömében, hogy megint elehette a macskák elől a kajájukat!

Harmadik

Egy rajzszakkörre jártam a nyáron, és egyik nap, anyám Kekkóval elkísért. Rajzolgatunk, festegetünk mikor egyszer feljön az oktató festőművész fia és mondja, hogy egy vékony, fekete kutya áll a kapuban és azt mondják valakié a táborból. Mikor meghallottam azt a két szót, hogy vékony és fekete rögtön tudtam, Kekkó az. Kimentem, és tényleg, eljött értem, gondolom unatkozott.

Elkérezkedtem, hogy hazavigyem. Vittem is és kb. 10 perc alatt hazaértünk, de nem volt otthon senki és kulcsom sem volt. Gondoltam a szüleim az új háznál vannak (mert épp költöztünk és építették az új házat), de ott sem voltak.  Kekkó pedig boldogan csóválta a farkát, mert azt hitte jutalomból járom vele körbe a fél várost. Az lett a vége, hogy kikötöttük a tábornál és adtunk neki diót, hogy foglalja el magát, aztán ebédnél hazavittük, másnap pedig jól bezértuk a kaput.

De ebbe Kekkó nem nyugodott bele. Másnap haljuk, hogy nagyon ugatnak a kutyák. Vajon kit ugattak? A mi drágalátos agarunkat.